SOKKÖZNAPOK

Megbolydult világunkban a szavak jelentése is gyakran fonákjára fordul. A szép szó a kereskedelmi médiákban ritkább vendég, mint a ruhátlan ágyrajáró hölgy. A politikai életünk erkölcstelen prédikátorai pedig napi szinten váltogatják véleményüket. A képzeletbeli jobb oldalra csúszott el a demagóg populizmus, és a baloldal ereje ma nem az aggastyán munkásőrökből és egyszerű kétkezi munkásokból, leszármazottaikból áll, hanem a milliomosokká és milliárdosokká privatizált gátlástalan fajankókból. (Szerencselovag van elég más pártokban is!).

Atyai felmenőim háromszéki földjén járva azt tapasztaltam, hogy a sok cifra beszédnek, a hazug mondatoknak nem jó táptalaja a székely lélek. (A góbéság, furfang nem okozza a másik ember vesztét, eltaposását). Nálunk a hatalom közelsége által szerzett  előnyből, jól informáltságból eredően egyesek tankként gázolnak át embereken.

Néha elképedve hallom, látom, olvasom a Jobbikhoz csapódott emberektől a hűbelebalázs magyarkodást. Az Árpád sávos zászlót nem szabad szégyellni, de aki a kezébe veszi, az legalább ne keverje össze Attilát és az Árpád háziakat, s nem árt, ha a Hymnuszból többet is tud, mint az első versszak. (Elég baj az, hogy az egyik sztárolt énekesnőnk hajdan még azt sem tanulta meg rendesen!)

Mindez úgy jutott eszembe, hogy a napokban ismét láthattam a Székelyhídi férfikórust. Az amatőr csoport tagjai (és szüleik) 1920 óta román állampolgárok, s volt részük akkora szocializmusban, mint nekünk. És van fogalmuk arról, hogy lehet az ember megtűrt személy saját szülőföldjén. Mert akik kényszerből, némán járták azt az utat, amit lehetett, a szívükbe, tudatukba és tartásukba kitörölhetetlenül beleégette a sors: magyar vagyok.

http://www.indavideo.hu/video/Ermelleki_szomszedolas_2010_aprilis_16