Amikor még volt hitele a szavaknak, az adott szónak, akkor az emberek jobban meggondolták mi hagyja el a szájukat. Az adott szónak nem egy esetben a fej elvesztése is lehetett a következménye.

Az a név, amit az ember szüleitől örököl és kap, állítólag nem bír különösebb jelentőséggel. A rómaiaknál, a görögöknél (lehet más népeknél is) a név kötelezte a viselőjét. A szerencsétlen névválasztás (közútálatnak örvendő, dicstelen felmenők) a végzetét is jelenthették a viselőjének. Csak példaként említem meg, hogy grófi, nemesi családok tagjai hortobágyi és recski munkatáborokban élvezhették a tökkelütöttek munkás-paraszt hatalmát, ma a veszprémi 56-os hóhér Papp Lajos emberkéje (Szekeres), vagy az Apró Dobrev rabolt vagyon haszonélvezője -hála a félresikerült rendszerváltásnak-  büntetlenül ott vihog a magyar parlamentben.

"Óh erkölcsök, óh idők!!" - szól a klasszikus mondat - napjainkban a főtolvaj szájából.

Igaz nem végtelenül, de felnőtt embernek jogában áll nevet változtatni. Telefonkönyvekben gyakran találkozhatunk meghökkentő családnevekkel, de a külföldi sorozatok hatására és szülők kívánságára ma anyakönyvezni lehet magyartalan, párhónapos sorozatban megismert neveket is. Az a csúcs, ha a vezeték és keresztnév együtt már első hallásra mosolyt csal az emberek arcára. 

Nem mondom, hogy mindenkinek csak nagy magyarok, királyok, neves személyek keresztneveit kellene adni minden gyermeknek, és Sándor, József, Gyula, Mari, Róza, Piri, Juli, Éva annyira különleges, de ha valakit Lakatos Pamelának hívnak, akkor tudom hogy cigány származású, sőt az anyuka életkorát is ki lehetne számolni. Olvasgattam a régi magyar nevek Féran oldalait - kb. 1700, már már elfeledett régi magyar nevet találtam. Akkortájt (2-3 ezer éve ?) a gyermek a születésnapjára eső nevek egyikét kapta. Nem tudom mennyire volt jellemző a név a viselőjére, de csak lehetett valami ok, gondoljunk a csillagjegyekre.