"Nagyon jól összefoglalja a mai "közúti erkölcs" állapotait a lenti cikk. Hasonló esetekről tucatjával hallok, sajnos a legtöbbjüknél nem karatés a főszereplő és nem ő győz, hanem a bűnözők. Ezen a helyzeten sürgősen változtatni kell és ez csak közös erővel sikerül !"
A közelmúltban Budapesten jártam és olyan élményben volt részem, amit szeretnék megosztani mindenkivel. Egy mikrobusz haladt az Andrássy úton a belváros felé. A sofőr nem ismerte a járást, leste az utcákat, és elég lassan araszolt a belső sávban. Mögötte egy batár-nagy fekete BMW sötétített üvegekkel hamar megunta a lassú tempó, és huzamos dudálással próbálta a furgont jobb belátásra bírni. A sokadik dudaszóra kinyúlt egy kéz a mikrobuszból és jól bemutatott a bömbinek. A BMW nyomban megelőzte, keresztben eléállt, és kiugrált belőle négy kigyúrt, nagy darab kopasz ősbunkó.
Az egyik a furgonhoz lépett, feltépte a sofőr ajtaját, de rögtön hanyatt vágódott. A sofőr a mesteri rúgás után kiszállt, és sebtében elintézte a többi hármat is.
A mutatvány hatalmas közönségsikert aratott.
A rendezvény fénypontjaként egy szakadt kanárisárga kiskocsiból kikiabált egy pasas a levitézlett "gengsztereknek":
-Látod, izomagyú? Ezért kellett volna megtanulnod olvasni!
A mikrobusz oldalára ugyanis ez volt írva jó nagy betűkkel:
Fehérorosz Karateválogatott
Bottlik Sándor, Pécs
Kolompár Orbánról valószínű a bíróság előbb utóbb kimondja: cigányvezető létére bűnöző is. A falkaszellemnek pedig véget vetne az ingyenélés üldözése, a tisztesség és munka ismételt térnyerése, a víz és a szappan használatának kötelezővé tétele.
Itt van a kutya elásva! A sztori valóságtartalma nem is fontos. Valószínű a BMW tulajdonosa gyógyfüvek és ócskavas gyüjtéssel vakarta ki magát a szarból, és a hugyagyúak a családból lettek felhízlalva, nullásra borotválva, szoláriumban sötét barnára pirítva.
Mobolizált és pénzsóvár világunkban legyen a személyi azonosítónk mellett egy cetlire felírva emlékeztetőként, főleg ha magyar embernek érzed magad: nem a kocsid vagy és nem a tárcád!
Ahogy Tyler Durden rögtönözte volt, üzenve az ilyen csimbókos hátsójú csávóknak:
"Csak egy bohóckodó ganajkupac vagy a világban!"
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.