Addig-addig kereng és mélyül a BKV körüli botrány, amíg el nem ér a legfelsőbb szintű politikusokat is, és az eldőlt "dominók" maguk alá temetik a ma még nagymellényű, mindent tagadó SZDSZ-es és MSZP -s politikusokat.
Aba Boton - Demszky Gábor - Vajda Pál
Aba Botond 13 év alatt lezüllesztette és masszív veszteséges céggé varázsolta a BKV-t. Nevéhez kapcsolódik a Combino botrány, ami miatt repült. Nem messzire szállt, mert a MÁV Start felügyelőbizottsága elnöki apanázsa mellett kemény közpénzekért osztogatta szakmai tanácsait, aminden helyzetet megoldó "siker" kulcsait.
Balogh Zsolt, Antal Attilla (volt BKV vezetők), a fenyegető börtönévek miatt jobbnak látják ha gyónásba kezdenek. Miféle alkura utalhatott az idősebb Bárándy ügyvéd úr? Próbálkoznak a négermosdatással?
Napvilágot látott a BKV egykori revizorának Demszky Gábor főpolgármesterhez 2006-ban írt levele, amiben tudtára hozza a budapesti főembernek mi folyik a cégnél:
„Munkatársának (személyi titkárának) elmondtam, hogy a társaságunknál folyó lopások, csalások, sikkasztások, fiktív számlabefogadás és ebből következően ÁFA, SZJA, TB csalás folyik már évek óta”. Közölte: számításai szerint évente több milliárd forintot törvénytelenül, esetenként fiktív számlák alapján fizet ki a BKV. (forrás: hvg)
Bokros teendői miatt Demszky Gábor nem volt hajlandó személyesen fogadni a levél íróját, de Vajda Pál, akkori főpolgármester helyettes sem állt szóba a revizorral. Utánna a BKV rövid úton kirugta a dolgzót.De a mellőzésre ítélt ember nem óhajtott elkullogni .
E-mailen próbált kapcsolatba lépni a főpolgármesterrel, de erre a megkeresésre (egy évvel az első jelzés után, 2007 december!!) már Hagyó Miklós, az új főpolgármesterhelyettes írt egy félig elutasító, magyartalan mondatai miatt a szerző sikeres nyolc osztályát is megkérdőjelező langyos választ.
A revizor nem csak a BKV-val szemben indított munkaügyi pert, de Szabó Máténak az állampolgári jogok országgyűlési biztosának is részletesen leírta panaszát, aki a fővárosi önkormányzattól informálódott. A válaszadó szintén Hagyó Miklós volt.
Ezt a három zseniális urat egy korábbi írásomban már méltattam, kifogásolva, hogy a folyosói pletykák ellenére még midig azon a poszton fogják a helyet más emberek elől. Azóta kettő már repült.
Beismerő vallomással felért, hogy Hagyó Miklós 2010. március 5-én két XII. kerületi ingatlanát (a háromból, az egyik garázs) 10 éves lányának nevére íratta.
A magyarázkodás ellenére Demszky Gábor főpolgármester már négy éve értesült arról, mi folyik a BKV-nál. Egy minden tekintetben tisztességes vezetőnek személyesen illett volna lépni. A levelet ugyanis nem az „utcáról” írta valaki, hanem a Belső Ellenőrzési és Biztonsági Főosztálytól egy dolgozó, akinek vélhetően rálátása volt az eseményekre.De a mutyi komoly kötelezettségekkel szokott járni.
Demszky már 2009. augusztusában cáfolhatta volna, hogy nem tudtával és beleegyezésével teszik tönkre a BKV-t.
Várhatjuk Demszky Gábor (undergrund) nyilatkozatát arról, hogy vádalkuban szeretne néhány őszinte szót mondani?
Elmondhatná: Semmiről nem tudott, ezért alkalmatlannak tartja magát ilyen felelős beosztásra, s nem kívánja megvárni az őszi önkormányzati választásokat, nem óhajt szembesítéseken részt venni, inkább neveket, címeket és tényeket rögzít egy levélben, majd végképp elköltözik az Adriához.
És akad a BKV-nál egy érdekes, korábban kőkemény besugó-elhárító (1989 előtti káder)személy, aki az egész ellenőrzést kezébe kaparintotta, és Kocsis székben maradására játszik már 2009 óta-hogy a saját bőrét mentse. Lazuránnak hívják.
"- Lazurán József feltételezhetően 100% hűséggel van Kocsis iránt, őt esélyesebbnek tartja a fennmaradásra Hagyónál. Kocsisnak szoci létére vannak fideszes kapcsolatai is, sokan úgy gondolják, hogy a jövő évi várható kormányváltás után is maradhat a BKV-élén. Valószínűleg erre játszik Lazurán, és most együtt dobálják ki a felesleges homokzsákokat a léghajóból." (2009)
Takarítani kell, de ki fog itt dózerolni? Ki fog vizsgálódni és ok-okozatot kideríteni? Mikor születik ítélet és van e elég férőhely a magyar börtönökben? és ki fogja az elherdált milliárdokat a közös kasszába visszatetetni?
Nehogy ártatlan emberek nyakába boruljon ez a sok szenny!
(Próbáljon meg a http://blog.hu oldalon regisztrálni, így önálló blogot indíthat illetve kommeteket - ide is!)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.